Prológus

"Fáradt szemünknek néha kell a sötétség,
és kell, hogy daloljon lelkünkben a csend,
és hit kell menedékül, különben kétség

égetne a félsztől el, hogy célja nélkül
ér véget minden küzdelem idelent,
és kell csodás szépség, szép csoda reményül,

kell, hogy szeretőként öleljen az éjfél,
míg az éj imája, az álom teremt
hívebb rendet végül a sok bölcsességnél."

(Kárpáti Tibor: Fáradt szemünknek) 

Sötét volt és hideg. Az utcán rajtunk kívül senki sem volt, amit meg is értek. Ilyen időben én is inkább otthon maradtam volna, de persze ez szóba se jöhetett. Az én drága barátnőm túl makacs ahhoz, hogy egy kis szellő miatt, megváltoztassa a tervét.
- Nixie, hahó! - lóbálta meg kezét előttem Kiara. Zöld szemeivel kérdőn meredt rám, mintha elment volna az eszem, amiért állandóan az utat kémleltem. Még csak hat óra volt, de a novemberi időjárásnak köszönhetően a sötétség már ellepte a világot.
- Nem igaz, hogy te nem fázol. Kiara, az Isten szerelmére meg lehet fagyni, te pedig harisnyában vagy! - barátnőmet nem igazán zavarta, hogy holnapra valószínűleg beteg lesz, hiszen mindennél fontosabb volt számára, hogy Toby úgy lássa őt, mint egy szexistent. Bármikor.
- Ne nyafogj! Toby bármelyik percben erre jöhet, aztán meglát, elakad a szava és bumm belém szeret. Igazán megéri várni az igaz szerelemre egy picit. - megforgattam a szememet. Neki és nekem teljesen más elképzelésünk volt a szerelemről. Na nem mintha én már tapasztaltam volna. 17 évesen nem hiszem, hogy tudhatom, hogy mi az, de ahogy elképzelem az egyáltalán nem olyan, mint Kiara fejében. Szerinte minden percben 110 százalékosnak kell kinéznie, ahhoz, hogy a Nagy Ő rátaláljon. És hát tényleg mindig úgy néz ki, hála természetesen szép külsejének. Hosszú, szőke haj, vékony testalkat és ragyogóan zöld szemek. A pasik bomlanak utána, de ő úgy tesz, mintha nem venné észre, mert neki a "tökéletes pasi" kell. És Toby az, legalábbis szerinte. Néha kíváncsi vagyok, hogy mi zajlik a fejében. Szerintem viszont a szerelemre megéri várni, mert csodálatosabb lesz, mint azt a könyvekben leírják vagy a filmekben eljátsszák. És nem azért fog rám találni, mert egy méreg drága ruha lesz rajtam vagy mert feszes a fenekem. Na, nem azért mondom. Örülök annak, hogy úgy nézek ki, ahogy. Rövid, hullámos, sötét vörös hajam van, és kék szemeim. Nem vagyok kövér, vékonynak mondanám magamat, de nem olyan tökéletesnek és magasnak, mint Kiara. De igazából sose érdekelt, a külsőm. Nem nagyon foglalkoztam vele, nem úgy mint a velem egykorú lányok. Az ő világuk a sminkről, a körömlakkról és a megfelelő ruha kiválasztásáról szólt. Az enyém pedig a történetekről. Teljesen mindegy volt, hogy ez könyv, zene, film vagy vers formájában jelent meg előttem: a lényeg a történet volt. Mert mindennek ezen a világon van egy története. Barátnőmre nézve akaratlanul is elmosolyodtam. Kiara más volt, mint a többi lány. Okos volt. És őt is ugyanannyira érdekelte a világ, mint engem. Mégis különböztünk. Nem csak kinézetben tértünk el, de gondolkodásban is. Éppen ezért volt ő a legjobb barátnőm.
- Shh, itt jönnek - fogta be a számat, mire én csak kettőt pislogtam. Mintha eddig végig én dumáltam volna. Azért mégse szóltam vissza neki és inkább érdeklődve figyeltem, hogy mi fog történni. Körülbelül öt fiú jött ki a szomszéd házból. Még innen, a bokorból is felismertem Toby Walkert, Kiara nagy szerelmét. Elképesztően magas, biztos magasabb, mint 190 centi, de sokakkal ellentétben, nem egy csontból áll. Izmos testét most egy egyszerű póló és sötét barna bőrdzseki fedte, ami a sötétben inkább feketének látszott. Csak azért tudtam, hogy sötét barna és nem fekete, mert amióta ismerem, ezt a dzsekit hordja akárhova megy. Szinte láttam magam előtt, ahogy Kiara mellettem csorgatja a nyálát. Toby körül volt még négy fiú, mind nevetségesen jól néztek ki és persze bőrdzsekit hordtak. Hirtelen motor zaja zavarta meg a tökéletes csendet és mind az öt fiú oldalra kapta a fejét. Két motor lassított, majd állt meg előttük, amikről két, milyen meglepő, bőrdzsekis alak szállt le. A szőke hajú közelebb lépett Tobyékhoz, míg a sötét hajú inkább a háttérben álldogált. A szőke szólalt meg előbb.
- Mi az, már nem is köszöntök? - Toby gúnyosan elmosolyodott mielőtt válaszolt volna.
- Nem köszönök árulóknak - A szőke alak csak röhögött egyet. - Mi az, rájöttél, hogy Masonéknek csak lábtörlőnek kellesz és visszajöttél könyörögni?
- Nagyon vicces vagy Walker. Tudom, hogy hihetetlen, de nem csak te és a majmaid léteznek a világon.
- Igazán? Most megleptél - Tobyt nem igazán idegesítette a motoros alak vagy, ha igen, nem mutatta ki. Helyette csak mosolygott és közelebb lépett hozzá. Mindenki feszült csöndben állt körülöttük, nekem pedig az volt az érzésem, hogy indulni kéne. Amilyen halkan csak tudtam, odasúgtam Kiarának:
- Menjünk - Kiara tovább figyelte a csapatot és megrázta a fejét.
- Még ne - idegesen fújtam egyet, de visszafordítottam a fejem a csoport felé. Most már mindenki egy kicsit feszültebben állt, kivéve Tobyt, aki rendületlenül mosolygott.
- Tudod, Walker, utoljára ajánlom fel. Mondd el, hogy hol a doboz kulcsa és nem csinálok bajt.
- Bajt? Ric, ha hozzád kerül az a kulcs, akkor lesz baj. Szerintem ezt most felejtsd el. Menj szépen vissza a gazdádhoz és nyugodtan mondd el neki, hogy soha nem szerzi meg a kulcsot - a szőke srác, Ric, kezdett ideges lenni.
- Ugyan már Walker. Nem fáradtál bele, hogy a jó fiút játszd? - ez a hang nem Rictől jött. Hanem a mögötte álló, sötét hajú sráctól. A motorjának támaszkodva állt, háttal nekem, így nem láthattam az arcát. Hangjára mindenki ráfigyelt. Toby összehúzta a szemét.
- Téged még nem ismerlek. Mi a neved?
- Szerintem nincs hozzá közöd. A lényeg, hogy egy hetetek van átadni a kulcsot. Én a helyetekben nem húznám az időt, mert a düh sok mindenre képes. - Kiara megmozdult mellettem, mire megragadtam a kezét és a számra tettem az ujjam. Van egy olyan érzésem, hogy a fiúk nem örülnének neki, ha meglátnának. Óvatosan visszafordultam a ház felé, ahol tovább folyt a beszélgetés.
- Nem félek Masontől. Semelyikünk se fél. - a sötét hajú idegen végre abba hagyta a motorja támasztását és közelebb lépett a többiekhez.
- Jó. De nem Mason itt az egyetlen akitől félni lehet - most, hogy arrébb állt, megláttam az övére függesztve lógni valamit, amitől elállt a szavam is. Egy pisztoly. Hirtelen gyorsabban kezdett verni a szívem, az agyam pedig lefagyott. A pisztoly tokjára tévedt a tekintetem, amin egy eléggé ismerős minta volt. Egy kör, benne csíkok a kör közepe felé, ahol egy fekete csillag díszelgett.Mielőtt gondolkodni tudtam volna, felpattant a motorjára ő is és Ric is. Hirtelen eszméltem csak rá, hogy nem vagyok elég jól kitakarva és simán rám láthatnának, így gyorsan arrébb léptem, hogy jobban takarásban legyek. Egy pillanatra azt hittem, hogy meglátott a sötét hajú, de mivel pár másodperc múlva felzúgtak a motorok és a fiúk odébb álltak, arra a következtetésre jutottam, hogy végül mégsem. Kirázott a hideg. Kiarára néztem aki szintén értetlenül bámult rám. Vártunk pár percet és amikor az utca megint üres lett, hazaindultunk.