2. rész

"Nem tudom mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket. Tanuld meg hát feledni a rosszat, S őrizd meg a boldog perceket." /Ernest Hemingway/

Make Money Online : http://ow.ly/KNICZ

"Nem tudom mit rejt a sorsod,

mosolyt hoz-e, vagy könnyeket.

Tanuld meg hát feledni a rosszat,

S őrizd meg a boldog perceket."

(Ernest Hemingway)

Miután elköszöntem Mrs. Owenstől és biztosítottam róla, hogy másnap is jövök, haza indultam. A dzsekim alatt lévő könyvet csak a szobámban vettem elő, de csakis azután, hogy becsuktam magam mögött az ajtómat. Mit keres itt a nevem? És miért nincs kihúzva, amikor a többi név egy kis vonallal van áthúzva? Leültem az ágyamra és újra kinyitottam, de alig fogtam fel valamit. Úgy tűnt, valami kísérletnek lehetnek a feljegyzései. Tovább lapoztam, ahol viszont már számokon kívül összefüggő szöveg is volt. Lassan elkezdtem kibogarászni a kacskaringós betűkből az információt, de amint kezdtem felfogni a dolgokat, egyre több minden vált értelmetlenné.

1975. március 22. 22:22
A 2-es számú alany ma agresszívvá vált, miután kiürült a szervezetéből az anyag.

1975. március 22. 23:45
A 2-es számú alany öngyilkosságot követett el. Úgy vélem, ez az Anyag miatt fordult elő. Dr. Begum szerint az ellenszert nem vette be

1975. március 23. 01:12 
A  2-es számú alany holtteste először szürke porrá égett, majd füst keletkezett. Az 1-es számú alanyhoz hasonlóan, nem maradt belőle semmi.

Nem értettem semmit. Mégis mi az az Anyag? És kik az alanyok? Állatok vagy emberek? Az utolsó gondolatra kirázott a hideg. Abban a percben minden furcsának tűnt és el nem tudtam képzeli, hogy mi a jó fenéről van szó. Azt meg pláne nem értettem, hogy ki az a Dr. Begum. A dátumot elnézve a nagyapám lehetett, már ha egyáltalán az én családomról van szó. Hiszen biztos van még egy csomó Begum nevű ember. Volt valami hátborzongató az egészben és szörnyen idegesített, hogy bele van írva a nevem. Mi a fenéért volt az Mrs. Owens padlásán? Lehetséges, hogy ez Mr. Owens feljegyzése? Persze, hiszen az ő holmijai között volt. Nagyot sóhajtottam. Nem rég még minden sokkal egyszerűbb volt. Letettem magam mellé a füzetet és az ablakomhoz sétáltam. Amikor bejöttem a szobámba, elhúztam a redőnyt, így amikor megpróbáltam kinézni rajta, úgy éreztem magam, mint egy kém filmben. A szomszéd ház körül most egy lélek sem volt. - Érdekes - gondoltam - a középkorú pasin kívül, még nem láttam más lakót. Persze ez nem baj.

Az órámra pillantva meglepődve láttam, hogy már csak húsz percem van elkészülni. Talán felhívhatnám Kiarát, hogy hagyjuk az egészet és nézzünk meg inkább egy filmet nálunk. Mert az igazság az, hogy semmi kedvem nem volt elhagyni a házat, főleg azok után, hogy ez a napló rám hozta a frászt. Végül gyorsan magamra kaptam egy ujjatlan fekete felsőt és egy fekete magassarkút. A szűk farmer maradt. Nincs az az isten, hogy ilyen időben szoknyát vegyek fel. Felkaptam a piros dzsekimet a székről és már kint is voltam az ajtón. Körülnéztem, de Kiara még sehol sem volt, így hát írtam neki, hogy hol késik. Kiara szörnyen pontos szokott lenni, ez egy olyan dolog, amit nagyon is irigyeltem. 

2 perc és ott vagyok. 

A telefonomat nyomkodva ismerős hangra kaptam fel a fejem. A szomszéd ház előtt egy motor állt meg. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor ráébredtem, hogy ez ugyanaz a motor, amit tegnap a sötét hajú srác használt Tobyéknál. A lábaim nem mozdultak, egyszerűen csak álltam ott és bámultam a srácot, ahogy leveszi a sisakját és ráteszi a motorra. Ugyanaz a dzseki volt rajta, mint tegnap és fekete haja is ugyanúgy összevissza állt. Az volt a különbség, hogy most rám nézett. A tekintete égetett. Nem viccelek. Éreztem, ahogy tetőtől talpig végig mér, míg végül a szemembe nézett és egy pillanatig csak bámult. Nyelni sem tudtam. Ez a srác úgy nézett ki, mintha a pokol egy elveszett lakója lenne. Ha az ember rá nézett, a tekintete felperzselte. A szeme így messziről barnának látszott, de volt benne valami szokatlan és félelmetes, de nem tudtam rájönni, hogy mi az. Az sem segített, hogy a tökéletes arca miatt alapból zavarba lennék mellette. Végül abba hagyta a bámulást és gúnyos mosolyra húzta a száját. 

- Nem mondták még neked, hogy nem illendő másokat bámulni? - szólt oda nekem, én pedig, ha lehet, még inkább lefagytam. Mégis miről beszél? Hogy én bámulom? Ő az, aki minden négyzet centimétert végig mért rajtam. Míg ezen gondolkoztam, természetesen végig rá néztem. A francba. A fiú, akinek a nevét tegnap nem tudtam meg, tovább nézett és úgy tűnt, mintha szórakoztatnám. Ideje volt megszólalni.
- Nem mondták még neked, hogy az új szomszédokat meg szokás bámulni? - fogalmam sincs, hogy honnan jött a magabiztosságom, de csak az járt a fejemben, hogy ez a fiú mégis honnan veszi a bátorságot, hogy az én házam előtt végigbámul, majd még neki áll feljebb. Úgy tűnt, hogy a srác is meglepődött a válaszomon és egy pillanatra ezt láttam is arcán, de aztán visszatért a gúnyos mosolya, amitől a hideg is kirázott.
- Vicces vagy. De nem szeretem, ha megbámulnak. Főleg, ha olyan emberek bámulnak, mint te. - köpni-nyelni nem tudtam. Mégis mekkora arca van ennek? Azt hiszi, hogy csak úgy idejöhet, a brit akcentusával és játszhatja az eszét? Egy pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy tegnap egy pisztoly volt nála.
- Te mindenkivel ilyen ellenséges vagy? Mert akkor biztos szomorú életed lehet - a szemében határozottan megcsillant valami, amitől még jobban megdermedtem. Hol van már Kiara?
- Még szerencse, hogy semmi közöd hozzá - mondta végül és hátat fordítva nekem, bement a házba. Pislogni is alig tudtam.
Kiara a következő pillanatban begurult a kocsijával és lefékezett előttem.
- Ne haragudj, hogy elkéstem, de sehol sem találtam a rúzsomat, ami nélkül tudod, hogy nem megyek bulizni. Mindenhol kerestem aztán végül a bátyám szobájában találtam meg. Hát nem fura? De te meg miért nem szállsz be? - észbe kaptam, hogy valószínűleg úgy álltam ott,mint egy lámpaoszlop és gyorsan bepattantam az anyós ülésre. - Te, Nixie, én nem akarok akadékoskodni, de biztos ebben akarsz jönni? Mintha egy kicsit sápasztana. De komolyan. Olyan az arcod, mintha szellemet láttál volna. - barátnőmre pillantottam ás azon gondolkoztam, hogy nem is olyan nagy hülyeség az amit mond. Végül sóhajtottam egyet és elmeséltem mindent. Az összes fura dolgot megemlítettem. Mikor a végére értem. Kiara már le is parkolt egy nagy ház előtt, ahonnan már szólt is a hangos zene. Érdeklődve pillantott rám.
- És várj, ebben a naplóban a te neved is benne van? - hangjából nem hallatszott semmi kétkedés, egyszerűen csak kíváncsi volt. Bólintottam.
- Igen. És a legfurább, hogy az enyém nem volt kihúzva, míg a többi 14 igen. - már egyáltalán nem tudtam, hogy mit gondoljak. - A többi nevet pedig fel se ismertem. - Kiara összeráncolta a szemöldökét, de nem mondott semmit. Én is gondolkoztam. Akármire gondoltam, valahogy mindig visszatértem a sráchoz. A sötét hajához, a gúnyos, féloldalas mosolyához és az ijesztő szemeihez. Ahogy visszagondoltam, már nem is barnának, hanem vörösnek tűntek. Azt hiszem, tényleg kezdek megőrülni.
- Figyelj, Nix, ha nem szeretnél bemenni a buliba, akkor megértem. Még engem is kirázott a hideg ettől a sráctól, pedig nem én találkoztam vele - rápillantottam és láttam, hogy komolyan gondolja, de bármennyire is szerettem volna inkább a szobámban lenni, a biztonságos négy fal között, nem akartam elrontani Kiara estéjét, főleg, hogy tudtam, Toby is ott lesz. Így hát megráztam a fejem és rámosolyogtam.
- Nem, semmi baj. Menjünk.