1. rész

 "Szólj, gondolj, tégy jót

  S minden szó, gondolat

  és tett tiszta tükörként fog

  visszamosolyogni rád"

(Vörösmarty Mihály)

Másnap reggel későn ébredtem és akkor is csak azért, mert egy teherautó úgy döntött, hogy pont a mi házunk előtt fogja járatni a motorját. Nagyot sóhajtottam és kimásztam az ágyamból. Az ablakhoz sétáltam és kilestem a függönyöm mögül. Legnagyobb meglepetésemre egy költöztető autó állt ott. A szomszéd házban már évek óta nem lakott senki. Azóta nem, hogy egy nagy tűz miatt jó pár éve leégett és a lakói, egy idős házaspár, bent égett. Én akkor még csak 2 éves voltam, így nem emlékszem se tűzre, se a házaspárra. Azóta a házat újjá építették városi pénzből, de senki nem vette meg. Eddig. Biztos voltam benne, hogy a költöztető autó tegnap este még nem volt, amikor haza jöttem. Erre a gondolatra minden eszembe jutott, ami tegnap történt Tobyék háza előtt és elfogott a hányinger. A legfurább beszélgetés volt, amit valaha hallottam. És legijesztőbb. Eszembe jutotta pisztoly is, amit inkább száműztem az agyam egy nagyon mély pontjára. Este megpróbáltam beszélni erről Kiarával, de ő szerinte túl furcsa volt az egész inkább annyiban hagyta a dolgot. De én nem tudtam. A pisztolyon lévő jel az agyamba vésődött és ott lebegett a szemem előtt, akárhányszor lehunytam azt. Kiarának igaza van. El kell felejteni az egészet.

Inkább lementem a lépcsőn, ahol már a jellegzetes szombat reggeli gofri illat terjengett. Ahogy számítottam rá, már mindenki ébren volt.

 - Jó reggelt! - köszöntem és elhaladva a húgom mellett, egy puszit nyomtam a fejére, mire ő elmosolyodott és rám nézett.

 - Azt hittük sose kelsz már fel. Apával fogadtunk, hogy mikor jössz le és én nyertem - nézett apára, aki tettetett rossz kedvel, pénzt nyomott Bia kezébe. Ezek ketten mindig mindenen fogadnak, aminek a húgom nagyon örül, hiszen ez jelenti számára a zsebpénzt.

- Láttátok, hogy valaki megvette a szomszéd házat? - tettem fel a kérdést, miközben vettem egy gofrit.

- Igen. Állítólag egy apa költözött be a fiával - Apa ugyanannyira tűnt lelkesnek, mint én. Az új lakók nem mindig jelentenek jót. Bár a szemközti ház eddig tényleg üresen állt, a tőlünk balra lévőben folyton cserélődnek az emberek. Öt éve például egy család vette meg, de a szülők folyton veszekedtek és mi végig kísérhettük kapcsolatuk alakulását. Amikor elköltöztek, az új szomszédok sem voltak halkabbak. A zene állandóan üvöltött. Jelenleg egy meleg házaspár lakik ott, akikkel csak az a baj, hogy két hetente újra festetik a házat így állandóan teherautók és munkások zavarják a csendet. A jobb oldali szomszédunk azonban azóta ott lakik, amióta az eszemet tudom. Mrs. Owens olyan nekem, mint egy nagymama. Régen állandóan történeteket olvasott nekem, mostanában ez inkább fordítva történik.

- Na, most, hogy Nixie is felkelt, elmondom a mai teendőket - lépett anya a konyhába - Apátokkal elmegyünk vásárolni, utána pedig elvisszük Biát arra szülinapi bulira, amiről már hetek óta beszélsz.

- Egyedül is odatudok menni - nézett mérgesen a húgom.

- Kicsim, ezt már megbeszéltük. 10 évesen nem mászkálhatsz csak úgy. - elmosolyodtam, ahogy a húgom kinyújtotta a nyelvét és duzzogva tovább ette a gofriját - Nixie, te pedig menj át Mrs. Owenshez, mert szeretné, ha segítenél valamiben. - adta ki az utasításokat anyám, aki néha elfelejti, hogy nem a munkahelyén van, és úgy osztogatja a parancsokat. Már mind megszoktuk.

Reggeli után a szobámba mentem és abban a pillanatban megszólalt a mobilom. Kiara neve jelent meg a képernyőn.

- Na, kinek a képét lájkolta Instagramon a suli leghelyesebb sráca? - tette fel a költői kérdést.

- Helen Grahamét? - kérdeztem ártatlanul.

- Nagyon vicces vagy Nix, de képzeld nem. Ráadásul, ha már itt tartunk, megnéztem és Toby már egy hete nem lájkolt semmit Helen oldalán.

- Úgy hallottam, hogy mosoly szünet van náluk. - Helen és Toby "kapcsolata" már a gimi első évében elkezdődött. Azóta két havonta szakítanak és összejönnek. Mindenki tudja, hogy Helen nem egyszer csalta meg Tobyt, de ő mindig is tagadta ezt. Egyszer, amikor Kiara túl hangosan ecsetelte nekem, hogy Toby milyen jól néz ki, Helen egyszerűen leöntötte egy pohár kólával. Azóta halálos ellenségnek számít.

- Ki tudja már. De így ma este itt az esélyem - hallottam a hangján, ahogy mosolyog és megforgattam a szemeimet.

- Nem akarlak megsérteni, de már évek óta ezt mondod - nem kellett volna ezt mondanom, mert ezután elkezdte ecsetelni, hogy ma este miért történhet meg az, ami eddig nem. Még fél órán keresztül beszéltünk, de aztán letette, hogy segítsen a bátyának egy randira készülődni. Kétlem, hogy a segítséget a bátyja kérte.

Mivel megígértem, hogy átmegyek, ezért ebéd után elindultam Mrs. Owenhez. Miközben átvágtam a kertünkön, észrevettem egy középkorú embert a szemben lévő kertben telefonálni. Sehol egy gyerek. Lehet, hogy megússzuk a hangzavart.

Az ajtóhoz érve balra nyúltam és megemeltem az egyik cserepet, ami alatt ott rejtőzött a kulcs,mint mindig. Mrs. Owenst a nappaliban találtam keresztrejtvény fejtés közben.

- Nixie, de jó, hogy itt vagy. Mesélj, mi van veled? - mosolygott rám.

- Ugyanaz, mint előző héten. Semmi különös - válaszoltam. Semmi különös, leszámítva a tegnap estét.

- Örülök, hogy ezt hallom. Nem akarlak zavarni, biztos van valami programod szombat estére - nézett rám bocsánatkérően. Igaz is volt, Kiarával úgy terveztük, hogy beugrunk egy évfolyamtársunk házibulijára, mint általában. - Csak meg kéne keresned nekem egy piros kötésű naplót a padláson, amin az én monogramom van.

 - Persze, rögtön jövök - mosolyogtam és felsiettem a lépcsőn. Úgy ismertem a házat, mint a tenyeremet. Tudtam, hogy, ha balra fordulok, egy nagy hálószobát találok lila falakkal és azt is tudtam, hogy, ha jobbra fordulok, akkor egy kis fürdőszobába lyukadok ki. Ezúttal azonban egyenesen végig mentem a folyosón és kinyitottam az ajtót a végén. Felmásztam a létrán és máris a padláson találtam magamat. Neki fogtam a napló keresésének, kihagyva pár kupacot, ahol biztosan nem lehetett.  A ház e részén főleg Mr. Owens könyvei és naplói voltak, ő azonban még a születésem előtt meghalt. Kutató volt. Tanulmányozta a csillagokat, a növényeket és az embereket is. Minden érdekelte. Mindig sajnáltam, hogy nem ismerhettem.

 A harmadik kupacban megtaláltam a piros naplót, amit kerestem és boldogan álltam fel, amikor megakadt a szemem egy barna, bőrkötésű könyvön. Először nem tudtam, hogy mi olyan furcsa benne, de aztán feltűnt a jel, ami a jobb sarkában volt. Döbbenten álltam ott. Ugyanaz a jel volt, ami tegnap a srác pisztoly tokján. A kezembe vettem és beleolvastam. Csupa kémiai jegyzet volt, amit nem nagyon értettem. A legvégén azonban nevek voltak. Ha jól számoltam, 15 darab, egyik se volt ismerős és mindegyik át volt húzva. Kivéve egyet, ami a legalján volt, és amitől értetlenül bámultam magam elé.

Natasha Begum.

Az én nevem volt.