3. rész

 "Görbe tükörbe nézek, görbe világot látok,
görbén állnak a falak, görbén állnak a házak.
Görbe szoba falán görbe képek lógnak,
görbe képen csúnyának látszik a holnap."

(Domonkos Jolán)

Belépve a házba, unottan állapítottam meg, hogy alig múlt nyolc, de már alig lehet mozdulni. Körbenéztem és észrevettem pár ismerőst, osztálytársat és évfolyamtársat. Kiara hirtelen megragadta a karomat és rám támaszkodva nyújtózkodott.
- Nem látom - mondta csalódottan. Egyértelmű volt, hogy kiről beszél. - Túl korán érkeztünk.
- Gyere, igyunk valamit - rángattam arrébb a konyha felé. Ott már nem voltak olyan sokan szerencsére. Kivettem két üveg kólát a hűtőből és az egyiket a barátnőmnek adtam, aki szemével még mindig Tobyt kereste. - Egy bulit sem hagy ki. Biztos itt lesz. - mondtam, mire Kiara rám nézett és sóhajtott.
- Tudom. Csak... - türelmesen néztem rá, mire folytatta - Gondolkodtam. Tobyt próbálom megszerezni már három éve és semmi sem történt. Fogalmam sincs, hogy szeretném- e, ha a negyedik évem is rá menne. Érted? -bólintottam. Kiara sose beszélt úgy Tobyról, mint egy veszett ügyről. - Három év alatt még egy randira sem mentem el. Amit nem bánok, ne érts félre, - tette gyorsan hozzá - csak lehet, hogy itt az ideje. - elmosolyodtam.
- Biztos vagyok benne, hogy találsz magadnak olyat, aki megérdemel téged - Kiara hálásan pillantott rám. Épp mondani akartam valamit, amikor egy ismerős hangot hallottam meg, ami a hátam mögül jött.
- Csajok, hallottatok már arról a varázslatos dologról, hogy alkohol? - vigyorgott rám, amikor megfordultam. Megforgattam a szemem.
- Nate, életem, nem mindenki azzal tölti a szabad idejét, hogy részegen fetreng az árokban - válaszoltam, mire ő színpadiasan a szívére tette a kezét.
- Ez fájt. Nagyon.
- Gondoltam. Különben biztos vagyok benne, hogy ennyi alkoholtól már rég kórházban kéne lenned - tettem hozzá tettetett unalommal. Nem is túloztam annyira. Nate annyi sört iszik, hogy egy egész falu berúghatna abból a mennyiségből.
- Nagyon édes vagy Nix, hogy így aggódsz az egészségemért. - vigyorgott és már én sem bírtam megállni. - Egyszer eljöhetnél velem sörözni. Látni szeretnélek részegen.
- Kösz, de passzolom. Hívd inkább az egyik retardált haverodat - pillantottam a hangos csapat felé, akik a földön verekedtek.
- Te tudod. De egyszer úgy is megtörik a jég - nézett rám sejtelmesen, majd meghajolt és tovább vigyorgott. - További jó szórakozást hölgyek - mondta, kettőnkre pillantva, majd megfordult és csatlakozott a verekedős csapathoz a földön. Mosolyogva fordultam vissza a konyhapult felé, Kiara viszont úgy nézett rám, mintha lemaradtam volna valamiről.
- Mi van?
- Nix, tudod, hogy imádlak, de nagyon hülye vagy - összeráncoltam a szemöldököm - Tetszel neki - biccentett Nate felé.
- Natenek? Biztos nem. - Nate és én ezer éve ismerjük egymást. Még a játszótéren lettünk jóban, amikor öt évesek voltunk. Mivel a szüleink is jól kijöttek egymással, rengeteg időt töltöttünk együtt, de aztán nyolc évesen elkezdtünk másokkal barátkozni. Én megismertem Kiarát, ő pedig mindenkivel haverkodott. Sosem voltunk rosszban, egyszerűen már nem állunk olyan közel egymáshoz. - Egyébként meg lényegtelen, mert nekem nem jön be. - nem hazudtam. Persze észre vettem, hogy jól néz ki, hiszen van szemem. Izmos, magas, szőke és kék szemei vannak. Míg az enyémek inkább világosak, az övéi sötétek. De ez mind nem számít.
- Te tudod, de adhatnál neki egy esélyt. Már nem öt évesek vagytok - tette hozzá. Válaszul csak a szemeimet forgattam. Hirtelen nagy hangzavarra lettem figyelmes és hátrapillantva láttam, hogy Toby és csapata érkezett meg. Kiara kihúzta magát mellettem, de én nem voltam kíváncsi az áradozására.
- Elugrok a mosdóba, jó? - nem voltam biztos benne, hogy hallotta, de én azért elmentem megkeresni a fürdőszobát. Felmentem az emeletre és ügyeltem rá, nehogy egy szobába nyissak be véletlenül. Nem akartam olyat látni, ami miatt még elhányom magamat. A folyosó végén megtaláltam a mosdót és szerencsémre csak egy lány volt bent, akit csak látásból ismertem. Miután egyedül maradtam, nagyot sóhajtottam. A fejem zsongott és egyre nehezebbnek éreztem. Rengeteg dolgon kattogott egész este az agyam és nem bírtam leállítani. Hirtelen azt kívántam, bárcsak otthon lehetnék, az ágyamban, egy könyvvel a kezemben és mindez nem történt volna meg. Paranoiásnak éreztem magam, de nem tehettem róla. A srác arca kísértett, a pisztolya, az a hátborzongató érzés amit éreztem, amint rá néztem. Elővettem a telefonomat. Még csak fél órája voltam a bulin, de már elegem volt az egészből. Otthon kellett volna maradnom. Ma is és tegnap is.
Lehajoltam a csaphoz, hogy igyak egy kis friss vizet, de amikor felegyenesedtem a tükörbe nézve olyat láttam, amitől a telefonom a földön landolt. Közelebb léptem és egy pillanatig meg voltam róla győződve, hogy elment az eszem. Csak bámultam a tükörképemet, a szemeimet. Mert a szemeim nem kékek voltak. Nem teljesen. A kék szín háttérbe szorult, hogy teret adjon vörösnek, ami, mint a festék, ha vízbe csöpögtetjük, elkeveredett az eredeti szemszínemmel. Nem tudom mihez hasonlítani a látványt. Olyan volt...olyan volt mintha nem erre a világra néznék és a szemeim mögött egy másik univerzum bújna meg. Behunytam a szemem és megdörzsöltem az arcom. Biztos volt valami a kólában, mert ilyen nem létezik. Nem létezhet.
- Mit csinálsz itt egyedül? - a szívem majd kiugrott a helyéről és, ha lehet még jobban megijedtem. Nate értetlenül nézett rám. - Nix, minden rendben?
- Én... - nagyokat lélegeztem, próbáltam lenyugodni. Megfordultam és még egyszer bele néztem a tükörbe, ahonnan ezúttal a megszokott, kék szempár nézett vissza rám. Hitetlenkedve ingattam a fejemet. - Ilyen nincs...mégis hogyan... - összevissza motyogtam, egy értelmes gondolatom sem volt. Csak bámultam magamat a tükörben és el is felejtettem, hogy Nate ott áll mögöttem. A hangjára megint összerezzentem.
- Rosszul vagy? Mert, ha szeretnéd adhatok valami gyógyszert.. - aggodalmasan nézett rám, mire én csak megráztam a fejem.
- Minden oké, csak... elfáradtam. - szedtem össze magam. - Jobb lesz, ha megyek - gyorsan felkaptam a földről a telefonomat, kiviharzottam az ajtón és meg sem álltam a földszintig. Akármerre néztem, Kiarát sehol sem láttam, pedig az ő autójával kéne hazamennünk. Írtam neki egy SMS-t, de nem válaszolt én viszont már kezdtem kiborulni. Átverekedtem magam a tömegen, kikerülve egy csomó táncoló párt és végül az udvaron találtam magam. A kert akkora volt, mint kétszer a mi házunk. Előttem egy hosszú, kővel kirakott út volt, ami ki tudja merre vezetett. Balra egy nagy medence helyezkedett el, de a hideg időjárásnak köszönhetően, senki sem mártózott meg benne, helyette körül állták az emberek és beszélgettek. Jobbra indultam és elhaladtam pár kerti dísz mellett, míg végül megpillantottam a barátnőmet. Tobyval beszélgetett. Úgy tűnt, mindketten jól érzik magukat, főleg Kiara, aki megállás nélkül mosolygott. Toby pedig le sem vette a szemét az előtte álló lányról.
Elhúztam a számat. Nem rángathatom el onnan pont most, amikor végre alakulnak a dolgok.De ott maradni sem akartam. Végül, átgondolva a dolgokat, írtam egy rövid üzenetet neki, hogy hazamentem, mert nem éreztem jól magamat. Megint átverekedtem magam a tömegen és amint kiléptem az ajtón, megkönnyebbülés fogott el. A hideg levegő csípte az arcomat, a leheletem is látszott. Elindultam haza fele, a sötét utcán. A házunk csak két utcányival van arrébb, ez a távolság nappal nem is számít, viszont közel kilenckor, este, nagyon is számít. Főleg azok után, hogy úgy éreztem magamat, mint egy őrült, aki a diliházból szabadult. Akárhányszor visszagondoltam az előző két nap eseményeire, kirázott a hideg. Megpróbáltam elterelni a gondolatimat, de semmi sem tudta el vonni a figyelmemet. Az utca kihalt volt, leszámítva azt a pár kocsit, amik elmentek mellettem. Befordultam az utcánkba és akaratlanul is a szomszéd házat lestem. A lakói jó esetben már alszanak vagy legalább csöndben, tévét néznek. Valahogy nem tudtam elképzelni az ijesztő srácot, amint a kanapén ül, az apjával és megbeszélik, hogy mi történt aznap velük. Bár lehet, hogy mindig beszámol az apjának arról, hogy hány macskát áldozott fel aznap és hány kis gyerektől vette el a nyalókát.
Felszaladtam a lépcsőn és belöktem az ajtót, tudomást sem véve arról, hogy a szomszéd házra nézve tisztán látni lehetett egy sötét árnyat, ami a mi házunkat leste.