5. rész

"Az új felfedezés olyan, mint a villámcsapás, mely felfrissítheti a levegőt, de szörnyű szerencsétlenséget is okozhat."

(Anatolij Sztaszj)

A nap többi részében még pontosan három alkalommal láttam Bradet. Egyszer elment mellettem a folyosón, amikor látványosan a szekrényemben turkáltam. Aztán bele futottam az ebédlőben is, de vagy nem vett észre, vagy megunta a piszkálásomat. Aztán végül, hetedik órában, amikor azt hittem, hogy végre fókuszálhatok a kedvenc tárgyamra, az irodalomra, az ördög besétált a terembe. Ezen az órán az első sorban ülök. A jobb oldalamon Kiara ül, a bal oldalamon pedig senki, mert ott van a két padsort elválasztó folyosó. Egy kicsit megnyugodtam, tudván, hogy nem ülhet egyik oldalamra sem, és mivel én legelöl ülök, nem fog idegesíteni. Sajnos azt elfelejtettem, hogy a mögöttem lévő pad azóta üres amióta egy hónapja az osztálytársam elköltözött. Éreztem, ahogy a tekintete lyukat éget a hátamba, de nem fordultam meg. Biztos nem fogja tönkre tenni a kedvenc órámat. Hiszen mégis mit tehetne?
Eltelt tíz perc, de én továbbra is éreztem, hogy az én hátamat bámulja és nem bírtam tovább. Megfordultam, mire ő felnézett a füzetéből és rám meredt, mintha én lettem volna az, aki direkt idegesíti a másikat.
- Mi van, kukkoló, már ezen az órán sem bírod abba hagyni? - vigyorodott el. - Bár nem hibáztatlak érte. - lehetne ennél pofátlanabb?
- Először is, én nem kukkolok senkit, te vagy az, aki egész órán a hátamat bámulod, másodszor pedig visszavehetnél az egódból, de komolyan -meredtem rá dühösen. Úgy tűnik szokás lett, hogy én ideges leszek,  ő pedig kiröhög.
- Nem akarlak elkeseríteni angyalom, de előttem ülsz, így nehezen tudnék másfele nézni - egy pillanatra furán néztem rá, mire ő folytatta - tudod, arra van a tábla. - elvörösödtem. Már megint.
- Bocsánat, talán zavarok? - kérdezte a kelleténél egy kicsit hangosabban Mr. Frewen. Gyorsan megfordultam és motyogva elnézést kértem. Kellett még ez is. Nem elég, hogy tönkre teszi a napomat, még a kedvenc tanárom előtt is lejárat. Kiara kérdőn nézett rám, de én csak megráztam a fejemet. Befejeztem ezt a hülye játékot és egyszerűen kizárom Bradet az életemből. Ilyen egyszerű.

Haza érve egyedül találtam magam, mint általában. Anya késő estig dolgozik, apa pedig Biaért ment a suliba. A konyhába mentem, ahol csináltam magamnak egy sonkás majonézes szendvicset és felvonultam a szobámba vele. Letelepedtem az ágyamra, de nem tudtam nyugodtan megenni, mert tekintetem egyre csak a szekrényemre tévedt, ahova behajítottam a naplót. Leakartam zárni már ezt az egész hülyeséget, de a kíváncsiságom nagyobbnak bizonyult. Végül vonakodva, de felálltam és előhalásztam a kis füzetet. Végig simítottam a kezemmel a borítóján lévő jelet és belelapoztam. Most sem értettem egy csomó mindent. Rengeteg egyenlet, számítás és szakkifejezés borította a lapokat, amik már mind sárgásak és porosak voltak. A könyvet lapozgatva megcsapta az orromat az a jellegzetes régi könyv szag, amit a könyvtárakban lehet érezni. A csöndet a csengő zaja zavarta meg. Lementem a lépcsőn és kitártam az ajtót barátnőm előtt, aki rögtön be is jött.
- Muszáj megbeszélnünk ezt, mert kiráz tőle a hideg - kezdett bele, ahogy haladtunk a szobám fele. -Amikor elindultam haza, összefutottam vele a folyosón és esküszöm, ha egy filmben lettünk volna, megszólalt volna valami ijesztő háttérzene.
- Szóval az új, legjobb haveromról beszélsz - jegyeztem meg elhúzva a számat. Nem csak Kiarának volt ez az érzése.
- Van valami rohadt ijesztő benne. Persze lehet, hogy csak azért, mert ilyen tökéletes test és arc nem létezik. Mármint jesszus, láttad milyen válla van? És a haja? Hát eldobom az agyam... - áradozott Kiara.
- Hát nekem ez mind nem tűnt fel, mert elvonta a figyelmemet az, hogy sorozat gyilkos is lehet - ez nem volt teljesen igaz, de ezt Kiarának nem kellett tudnia. - Egyébként is, mióta van tökéletesebb pasi Tobynál? - mosolyodtam el, miközben barátnőm az ágyra ült és megette a szendvicsem maradékát.
- Fúj, ebben majonéz van? - nézett rám. Végül még sem köpte ki. - Én nem azt mondom, hogy jobb Tobynál, csupán azt, hogy megközelíti - nézett rám a szemöldökét húzogatva. Hirtelen kikerekedett a szeme és felpattant a helyéről. - Ez az a könyv? - kérdezte és visszaülve mellém, elkezdte lapozgatni.
- Ne fáradj, alig van benne valami értelmes dolog. - ő viszont mintha meg sem hallotta volna. Elmerült a kémia és matematika világában. Jellemző.
- Ez elképesztő - mondta végül. - Nixie tudod mi ez?
- Nem. Ezt mondom már két napja. - forgattam meg a szememet.
- Akárkié ez a napló, embereken kísérletezett - nézett rám nagy szemekkel. Közelebb ültem.
- Várj, ez biztos? - vettem ki a kezéből a könyvet, mintha így jobban megérteném a dolgokat.
- Nagyon úgy néz ki - mutatott rá pár jegyzetre. - Valami anyag hatását tanulmányozta.
- Mégis milyen anyagét? - Kiara csak a fejét rázta.
- Azt nem tudom. Életemben nem láttam még ilyet. De Nixie - állt meg egy pillanatra, mintha nem tudta volna, hogy hogyan fejezze ki magát. - itt azt írja, hogy valaki belehalt. - Eltűnődve lapozgattam a naplót. Lehetséges, hogy ez Mr. Owensé volt?
- De nem értem. Ezek a feljegyzések és dátumok nagyon öregek. Akkor, hogy került bele a nevem? - nem értettem semmit.
- Hol vannak a nevek? - odalapoztam neki és a kezébe nyomtam, viszont a gondolatim már másfele jártak. Ki az, aki embereken kísérletezne? Hiszen van, aki belehalt. Bele gondolni is szörnyű volt, hogy valakibe beinjekcióznak valamilyen anyagot, ami végül megöli őt.  - Mit is mondtál, mi a vezetékneve Bradnek? - összeráncoltam a szemöldököm.
- Carter. Miért? - Kiara felém fordította a naplót.
- Mert itt a neve - kikaptam a kezéből és hitetlenkedve állapítottam meg, hogy tényleg oda van írva, azzal a különbséggel, hogy az övé ki lett húzva. Nem. Ilyen nem létezik. Ez biztos véletlen. Biztos, hogy ez a Natasha Begum nem én vagyok és az is biztos, hogy az a Brad Carter, akinek a neve közvetlenül az enyém fölé van írva, egy olyan fiú, aki nem a szomszédban lakik. Ez mind egy nagy véletlen. Felpattantam az ágyról és idegesen kifújtam a levegőt. Kiara tovább nézegette a naplót, de én ránézni sem bírtam. Elegem volt az egészből, ahogy abból is, hogy három napon beül már századjára szalad fel a pulzusom az egekbe. - Ez más színű tollal van írva.
- Mi van?
- Más színű tollal. A nevek. Szerintem később írták oda őket, ami magyarázat arra, hogy hogyan került oda a nevetek. - tanulmányozta tovább a lapot.
- Komolyan? Szerinted ez a magyarázat? - hitetlenkedve néztem rá.
- Nem, de legalább van valamilyen kiinduló pontunk. - tehetetlenül huppantam le mellé az ágyra - Nézd, te nem akarod kideríteni, hogy mi ez az egész? - ezen elgondolkoztam. Akarom én ezt? Persze, hogy nem. De akármennyire is szeretnék visszatérni a normális hétköznapokba, már nem sikerülne. Ráadásul engem is furdalt a kíváncsiság. Így hát bólintottam.
- Rendben. Derítsük ki.

Egy órával később még mindig az ágyon fetrengtünk, lapok voltak szétdobálva mindenhova, míg én a neten kerestem valamilyen nyomot. Kiara a naplóból írogatott ki mindenféle dolgot, ami nekem kínainak tűnt. Fáradtan megdörzsöltem a szememet.
- Az interneten nincs semmi. De komolyan. Egy mondat sem. - valószínűleg mondjuk azért, mert nem tudtam mit beírni a keresőbe. Nagyapám nevére semmi olyat nem hozott ki amit eddig ne tudtam volna. Orvos volt. Nem több.
- Na jó, akkor szedjük össze, hogy eddig mit tudunk - feltornáztam magamat ülésbe, ügyelve arra, hogy semmilyen papírt ne gyűrjek össze.
- Rendben. A nagyapám és feltehetőleg Mr. Owens embereken kísérleteztek valamilyen anyaggal - most nem törődtem vele, hogy milyen valószínűtlennek tűnik ez a mondat.
- Úgy van. Na erről az anyagról nem találtam túl sok mindent. Akárhányszor beadták valakinek, az meghalt. Nem számít, hogy az ellenszert is bevette-e vagy sem.
- Nagyszerű - mondtam szárazon. Ezért aztán megérte szenvedni vele.
- Viszont, - folytatta Kiara nagyon elmerülve az egyik jegyzetében - a névsor előtti oldalon van még egy utolsó feljegyzés, ami, 1997. január 1-jén íródott. Azt írja, hogy "ma, pontban egy óra egy perckor megszületett az első Jelölt, pont ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az Anyagot bejuttattuk a szervezetébe és ellenszer nélkül, tökéletesen egészséges. A kísérlet első sikeres alanya" - álljunk csak meg egy kicsit.
- Azt akarod mondani, hogy ez a valaki egy csecsemőbe fecskendezte ezt a szart, amikor mindenki más belehalt addig? - csak pislogtam. Kiara megvonta a vállát.
- Biztos volt a sikerben - hitetlenkedve ingattam a fejemet. - Van itt még más is. "az egyetlen rendellenesség, ami jelentkezett, az a vörös folt a szemben, ami időközönként feltűnik és keveredik a szem eredeti színével" - a szívem kihagyott egy ütemet. Most már biztos. Ez tényleg nem történhet meg.